Assange politikai tervekkel cselezné ki üldözőit

Julian Assange politikai megoldásokkal mentené a szűrét, az ausztrál külügyminiszter pedig egyszerűen fantáziálásnak nevezte a Wikileaks alapítójának félelmét, miszerint a svédek kiadnák őt az Egyesült Államoknak.

A félelem egyik forrása az, hogy Svédországban a gyanúsítottak elleni eljárás különösen szigorú és meglehetősen titkosított. Erre erőteljesen rávilágított tavaly októberben Gottfrid Svartholm Warg, a Piratebay egyik alapítójának letartóztatása, akit sokáig tartottak vád nélkül fogva, nem engedélyeztek neki látogatókat, de még az újságokhoz és televízióhoz való hozzáférést sem. Ezzel szemben az ausztrál külügyminiszter, Bob Carr, február végén puszta fantáziálásnak nevezte Assange kiadatás felőli aggodalmát. Szerinte a svédek egyik alapelve, hogy nem adnak ki senkit katonai vagy hírszerzési ügyben. ,,Egyszerűen csak nem teszik meg.” Sőt, további nyilatoztában azt állítja, hogy Svédországban valójában még kisebb is lenne a kiadatás veszélye, mint Nagy-Britanniában.

Az ecuadoriak továbbra is diplomáciai megoldást szeretnének látni, minél előbb, ezért Európát sürgetik a megoldás kidolgozásával. Emellett arra is kitértek, hogy Assange rendőri őrizete eddig több, mint 4,7 millió dollárjába került a szigetországnak, amit az angol adófizetők pénze fedez. Az ecuadoriak szerint ettől a tehertől könnyen meg lehetne szabadulni, ha Nagy-Britannia lépéseket tenne annak érdekében, hogy biztosítsa az ausztrál diplomáciai biztonságát, aki addig is a nagykövetségen marad.

Mindeközben Assange sem maradt tétlen, szeptemberben az ausztráliai Victoria államban fog szenátori székért indulni, a Wikileaks párt színeiben. Abban az esetben, ha elegendő szavazatot kapna, de mégsem tudná betölteni a posztot, a pártból fognak kijelölni valakit a helyébe. Azonban ha sikerül a terve, Assange számításai szerint az Egyesült Államok inkább ejti a vádakat, mithogy diplomáciai vitákba bocsátkozzon, ezt követően pedig Nagy-Britannia is követné Amerika példáját. A svédországi per pedig szerinte szétesőben van, és a rendőrségnek ideje ejtenie a vádat. Eddig a pártot még nem jegyezték be, de Victoria állam már elfogadta Assange indulási szándékát. Az ausztrál törvények előírása szerint szenátornak jelentkezhet külföldön élő ausztrál állampolgár, ha legtöbb három éve hagyta el Ausztráliát, és legfeljebb hat éven belül tervez visszatérni a távozás időpontjától számítva.

Assange tehát megszabadulhat a vádaktól, ha szenátori széket nyer, és a Wikileaks párttal karöltve nagyobb átláhatóságot szorgalmazhat az ausztrál parlamentben. Ha ez nem sikerül, megpróbálhat Bob Carra hallgatni, és Svédországban tisztázni a helyzetét. Ha pedig ez sem működik, még mindig folytathatja londoni önkéntes szobafogságát.

Buzás Ernő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »