Románia: Feltételesen szabadlábon a volt miniszterelnök

Feltételesen szabadlába kerül hétfőn Adrian Năstase volt kormányfő, miután a Bukaresti Törvényszék elutasította a korrupcióellenes ügyészség óvását.

A fővárosi negyedik kerületi bíróság február 12-én hagyta jóvá a volt politikus kétéves börtönbüntetésének harmadolását, ám ezt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) megfellebbezte. Ezt az óvást tárgyalta a Bukaresti Törvényszék.A hétfői tárgyalás pikantériája, hogy a fellebbezés ügyében döntő ítélőtanács két tagját, Antonela Costachét és Viorica Dinut múlt héten befolyással történő üzérkedés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték.

Helyüket más bírák vették át

Az ítélethirdetés után néhány perccel Năstase egy bejegyzést tett közzé blogján. Azt írja, örömmel tölti el, hogy visszatérhet a családjához és a barátaihoz. Közli ugyanakkor azt is, hogy egy ideig nem nyilatkozik a sajtónak, terveiről majd a későbbiekben számol be.

Büntetését harmadolták

Az első fokú ítéletben a bíróság úgy vélte, hogy Năstase bebörtönzése elérte célját, és a fegyenc soha nem hágta át a börtön szabályzatát. Ezzel szemben a korrupcióellenes ügyészség fellebbezésében úgy véli, hogy a politikus nem bánta meg tettét, hiszen internetes blogján – amelyre a volt kormányfő a börtönből is rendszeresen írt – többször az „ügyészek és a bírók ellen uszított”.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »