Visszajár a jegyár a buszutasoknak

A távolsági buszjegyek teljes ára visszajár az utasoknak, ha törlik a járatot, vagy ha az legalább két órát késik –írja elő az a múlt héten hatályba lépett uniós rendelet, amely jelentős mértékben bővíti a buszutasok jogait.

Minden korábbinál szélesebb körű jogok illetik meg a távolsági buszok utasait egy múlt héten hatályba lépett uniós rendelet értelmében. Az Európai Unió országaiban mostantól olyan törvényeket kell alkalmazni, amelyek a légiutasokéhoz hasonló jogokat biztosítanak a helyközi közúti tömegközlekedés szereplői számára.

A minden tagország által kötelezően alkalmazandó uniós rendelet előírja, hogy vissza kell téríteni egy utas számára a 250 kilométernél hosszabb útra szóló buszjegy teljes árát, ha túlfoglalás miatt már nem kap helyet az illető a buszon, ha törlik a járatot, vagy ha két óránál többet késik a jármű. Ilyen esetekben az is elfogadható kompenzációként, ha az utas számára díjmentesen (illetve a korábban befizetett buszjegy áráért) felajánlanak egy alternatív járatot.

A buszjegy árának visszatérítése mellett további, a jegyár felének megfelelő kártérítés illeti meg az uniós rendelet értelmében az utast, ha a busztársaság nem ajánlja fel az utas számára a visszatérítést, vagy az alternatív járatot.

Ételt, italt, és adott esetben szállást kell a társaságnak biztosítania az utasok számára, ha egy legalább háromórás buszút esetén törlik a járatot, vagy az legalább másfél órát késik; és nem úszhatja meg a jövőben a busztársaság a kártérítést akkor sem, ha közúti baleset miatt egy utas meghal, vagy megsérül, esetleg a poggyász megrongálódik.

A helyközi buszokat üzemeltető cégeknek az európai uniós jogszabályok szerint kötelező lesz majd panaszkezelési rendszert működtetniük, emellett az utasokat folyamatosan (az utazás előtt és alatt) informálniuk kell a járatokról, valamint a jogaikról.

A jogszabály tilt minden fajta megkülönböztetést: eszerint nem érheti sem adminisztratív, sem anyagi hátrány például a külföldieket. A Bizottság szerint több tagállamban is előfordul, hogy drágább jegyet fizettetnek meg a külföldi állampolgárokkal, esetleg szigorúbb szerződési feltételek vonatkoznak rájuk. Ingyenes segítséget kell nyújtani a mozgássérülteknek mind a buszállomáson, mind a fedélzeten.

A közelekedésért felelős uniós biztos jelezte, hogy a múlt héten hatályba lépett rendelettel immár teljes a kör, a légi, vasúti és hajóutasokat ugyanis már megilletik az ebben a rendeletben lefektetett jogok. Siim Kallas elmondta, a tagállamoknak a rendelet alapján fel kell állítaniuk egy olyan független testületet, amelynek az lesz a feladata, hogy kikényszerítsék a jogszabály rendelkezéseinek alkalmazását.

A Bizottság ősszel hívja össze először a tagállami hatóságokat, hogy megvitassák az első tapasztalatokat.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »