A román külügyminiszter diplomáciai mederbe terelné a vitát

A magyar-román kapcsolatok vitás kérdéseit diplomáciai kereteket közé kell terelni, mert a sajtón keresztül való üzengetés és a tüntetések nem oldanak meg semmit – hangsúlyozta Titus Corlăţean külügyminiszter egy tévéinterjúban, amelyről a Rador hírügynökség számolt be szombaton.

Corlăţean kifejtette: az etnikai autonómia gondolata ellentétes a román alkotmánnyal, és Bukarest számára az okozott „nehézséget”, hogy egy ilyen elképzelést „külső megnyilatkozásokkal” támogattak.

A román diplomácia vezetője jelezte, hogy meghívására a jövő hét elején Martonyi János külügyminiszter Bukarestbe érkezik, és ez jó alkalom lesz a politikai, diplomáciai párbeszédre Budapesttel, amire szerinte Románia az utóbbi 23 évben mindig nyitott volt.

„Más megnyilvánulások, a sajtó által felkapott és reakciókat provokáló nyilatkozatok, vagy az utcai megmozdulások olyan szereplőkkel, akik szükségét érzik, hogy olajat öntsenek a tűzre, nem oldja meg a problémákat. Ám Románia hozzáállása európai, demokratikus, és remélem, hogy a magyar külügyminiszterrel való megbeszélésünk nyomán újra egy hasonló szellemű, nyitott partnerre találunk” – mondta Titus Corlăţean.

Műsorvezetői kérdésre válaszolva a román külügyminiszter megerősítette, a látogatás megelőzi a március 10-i marosvásárhelyi tüntetést. Erre a napra Székely Nemzeti Tanács hirdetett – a Székelyföldnek területi autonómiát követelő – demonstrációt a Székely Szabadság Napja elnevezéssel.

„A külügyminiszteri találkozótól racionalitást és kiegyensúlyozottságot remélek, mert ebből az alkalomból egy évfordulóról is megemlékezünk: Románia és Magyarország stratégiai partnerségének létrejöttéről van szó, amely fontos európai tartalommal rendelkezik és gazdasági jelentőséggel bír” – hangsúlyozta a román diplomácia vezetője.

Martonyi János külügyminiszter hétfőn érkezik kétnapos hivatalos látogatásra Bukarestbe. Pénteken az M1 Ma reggel című műsorában kifejtette: látogatásának célja, hogy az utóbbi időben tapasztalt „kisebb-nagyobb viták” ellenére lehetőleg megpróbálják megőrizni a román-magyar stratégiai partnerség értékes elemeit.

Új Magyar Szó Online

Friss hírek