A németek nem támogatják a schengeni bővítést

Hans-Peter Friedrich (CSU) német belügyminiszter igykeszik mindent megtenni azért, hogy megakadályozza Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. Friedrich a Spiegelnek adott interjújában jelentette be vétóját. Az EU bel- és külügyi tanácsa a csütörtöki EU-csúcson készül dönteni a két ország eddig halogatott schengeni csatlakozásáról. „A schengeni térség kibővítését csak abban az esetben fogadják el polgáraink, ha az alapvető feltételeket biztosítják, azonban jelenleg nem ez a helyzet.” – mondta a belügyminiszter a Spiegelnek.

A belügyminiszter tiltakozása fő okának a két országban jelen lévő korrupciót nevezte meg. „Aki megvesztegetéssel vízumhoz jutna, minden további ellenőrzés nélkül eljutna egészen Németországig.” – érvelt Friedrich. Emellett további intézkedéseket kíván a szegénység elől Németországba menekülő román és bolgár bevándorlók ellen.

A belügyminiszter kompromisszumokat elutasító állásfoglalását Németországban úgy tűnik, támogatják: egy közvélemény-kutatás szerint a német polgárok kétharmada korlátozná az uniós tagállamokból érkező Németországba vándorlást. A Németországi Romák és Szintik Egyesülete előítéletekről beszél: „Valahányszor szegénységről, bűnözésről vagy prostitúcióról beszélnek, egy csoportba sorolnak minket. Azt azonban nem veszik figyelembe, hogy a legtöbb roma és szinti ebben az országban német állampolgár és egyáltalán nem szegény” – mondta az egyesület Rajna-vidék-Pfalz tartományi vezetője, Jacques Delfeld.

Herner Panni

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »