Tőkés: kedvezőtlen Szász személyének megítélése

Tőkés László szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) nem vállalt felelősséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézetért azáltal, hogy a testület február 15-i állásfoglalásában üdvözölte az intézet létrehozását. Szerinte az intézetért egyedül a magyar kormány felelős.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerdai nyilatkozatban „igencsak kérdésesnek” minősítette azt a tényt, hogy a KMKF februári ülésének állásfoglalásába a Szász Jenő által vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozásának üdvözlése is bekerült. Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett arra, hogy az állásfoglalás eme kitételét a KMKF több tagja is kifogásolta. Ennek ellenére a támogató üdvözlés bekerült a dokumentumba. Az EMNT elnöke azt is felidézte, hogy az Országházban tartott KMKF-ülésen a kibocsátott ülésrendtől eltérően Szász Jenő már kezdettől fogva helyet foglalt az elnökségi asztalnál.

Leszögezi továbbá, hogy a KMKF-et alkotó szervezetek véleménye sem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, még kevésbé pedig kinevezett elnökének a személye tekintetében nem kedvező. Tőkés László nyomatékosította, a nemzetpolitika sokszereplős, konszenzust igénylő ügy. „A Nemzetstratégiai Kutatóintézettel kapcsolatos döntések nélkülözték ennek a követelménynek a teljesülését. Ezért senki más, hanem csak a döntéshozók hordozzák a felelősséget. Csak remélni lehet, hogy a kormány döntése eléri célját” – állapította meg nyilatkozatában Tőkés László.

Kitekintő / Székelyhon.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »