Uruguayban elmarad az elszámoltatás

Uruguayban felháborodással fogadta a közvélemény a Legfelsőbb Bíróság legutóbbi döntését, ami az 1973-1985 között elkövetett emberiségellenes bűncselekmények felelőseinek kedvez.

Az Uruguayi Legfelsőbb Bíróság (CSJ) archiválja azokat az aktákat, amelyek az országot 1973-1985 között vaskézzel irányító katonai diktatúra emberiség ellen elkövetett bűncselekményeit tartalmazzák.

A Legfelsőbb Bíróság elévülés miatt alkotmányellenesnek nyilvánított egy 2011-ben elfogadott jogszabályt, ami további nyomozást tett lehetővé az emberiség elleni bűncselekmények vonatkozásában. Ez a jogszabály érvénytelenítette az 1986-ban elfogadott amnesztia-törvényt, amely sértetlenséget biztosított az emberi jogok megsértésével vádolt katonai személyeknek.

A bíróság az 1973-1985 között elkövetett bűncselekményeket elévültnek nyilvánította, mivel a 2011-ben elfogadott törvény több cikkelyében talált olyan tételeket, amelyek azért alkotmányellenesek, mert nem lehet azokat visszamenőleges hatállyal alkalmazni.

Becslések szerint a katonai rezsim uralma alatt közel 180 ember vesztette életét, s több ezerre tehető azok száma, akiket letartóztattak és megkínoztak.

Vinczeffy Levente

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »