Magyarok ellen uszít a kárpátaljai lap

Rendszeresen közöl magyarellenes uszító cikkeket a Kárpátalján legjelentősebb politikai és gazdasági befolyással bíró Baloga családhoz közeli ukrán nyelvű sajtó – írta csütörtökön megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.

A cikk utal a Viktor Balogához, korábbi kárpátaljai kormányzóhoz, több ukrán kormány miniszteréhez, jelenlegi parlamenti képviselőhöz köthető zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportálon a napokban megjelent írásra, amely ismételten kifogásolja, hogy a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatalban Kárpátalja korábbi kormányzóinak arcképei között megtalálhatók azoknak a magyaroknak a portréi is, akik 1939 és 1944 között töltötték be ezt a tisztséget. A cikk szerzőjét elsősorban Kozma Miklós arcképe zavarja, aki 1940-től 1941 végén bekövetkezett haláláig Kárpátalja kormányzóbiztosa volt.

A hetilap írása nehezményezi, hogy a hírportál rendszeresen „magyar megszállásnak” nevezi azt az időszakot, amikor Kárpátalja 1939 és 1944 között Magyarországhoz tartozott, meghamisítja a régió magyar vonatkozású történelmét, „fasiszta” és „megszálló” jelzővel illeti a magyarokat. A cikk egyebek mellett arra is emlékeztet, hogy a nevezett internetes orgánum ugyancsak rendszeresen teret biztosít az ukrán lakosságot a magyarok ellen hangoló propagandaírásoknak.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »