Megérkeztek a kétnyelvű táblák Vukovárra

Megérkeztek az első kétnyelvű táblák Vukovárra, hamarosa pedig fel is szerelik azokat a helyi állami közigazgatási hivatal épületére, írja a Blic a Horvát Televízió (HRT) információira hivatkozva.

„A táblákat a közigazgatási minisztérium javaslata nyomán készítették el, illetve hasonló javaslatokat kaptak a város más állami intézményei is”, mondta el Goran Bošnjak, a helyi közigazgatási hivatal vezetője. Elmondása szerint, még nem tudni, mikor kerülhetnek fel az épületekre az első kétnyelvű táblák. Az erről szóló döntést, szavai szerint, az illetékes minisztérium hozza meg.

A horvátok jogait védő vukovári szervezet szerdán mozgósította tagjait, hogy az első kétnyelvű táblák felhelyezésének idején békés tüntetés formájában fejezzék ki elégedetlenségüket azzal kapcsolatban, hogy a városban a cirill írásmód használatát a latinnal egyenrangúvá teszik. Egyébként, a szervezet már február elején is tiltakozást szervezett a kétnyelvűség bevezetése ellen.

vajma.info

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »