Bővítenék a hadseregben szolgáló melegek jogait

Az amerikai Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy a hadsereg berkein belül dolgozó azonos nemű élettársaknak is elérhetővé tenne olyan kedvezményeket, amik eddig csak a házastársi viszonyban élőket illették meg – jelenti a CNN.

A Pentagon számítása szerint a változás összesen 16 ezer katonát érintene. Az új juttatások és kedvezményeknek köszönhetően a meleg élettársaknak is járnak az özvegységi járulék, a fizetett életbiztosítás, vagy többek között meglátogathatnák élettársukat a katonai kórházakban. Mindezekre az érintettek egy formanyomtatvány kitöltésével tarthatnak majd igényt.

A napokban leköszönt Leon Panetta védelmi miniszter utolsó hivatalbeli intézkedése várhatóan 2013. októberétől lép majd hatályba.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »