Crin Antonescu az alkotmánymódosító bizottság élén

Megszavazta kedden a bukaresti parlament annak a bizottságnak a létrehozását, amelynek feladata az alkotmánymódosítás kidolgozása lesz – adja hírül a Krónika.

A testületet Crin Antonescu, a szenátus elnöke vezeti. Mint ismeretes, a kormányzó USL pártszövetség célja, hogy már nyáron elfogadja a parlament az új alaptörvény szövegét, hogy szeptemberben népszavazásra lehessen bocsátani azt. A módosítás többek között a régiók létrehozását is tartalmazza majd.

Az RMDSZ részéről a bizottság munkájában Máté András parlamenti képviselő vesz részt, aki egyben a 23 tagú testület egyik alelnöke. A politikus elmondta: az RMDSZ több olyan módosítást terjeszt be, amely a nemzeti kisebbségeket érinti, így kérni fogja a nemzetállam fogalom törlését az alkotmány első cikkelyéből, a szubszidiaritás elvének bevezetését, valamint a nemzeti kisebbségek számára konzultációs mechanizmus létrehozását.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »