Politikai hamvazószerda Németországban

A német „politikai hamvazószerda” idén is a rivalizálásról és a másik szidásáról szólt.

Idén is megtartották Németországban a hagyományos „politikai hamvazószerdát”, vagyis azt a közéleti eseményt, ahol a különböző pártok politikusai furkálják egymást a sörtől ittas közönség előtt. Jellemzően a pártok vetélytársaik lealacsonyításával kampányoltak maguk mellett a Bajorországban fehúzott sörsátrakban tartott tömeggyűléseken. Idén az SPD hasonlította a kormánykoalíció népszeréségét egy vakbélgyulladáséhoz, míg a keresztényszocialisták véleménye szerint több májusfát találni a sivatagban, mint ötletet a bajor szociáldemokratáknál.

A Keresztényszocialista Párt (CSU) nem kevés önbizalommal hangsúlyozta Passauban, hogy teljesen alkalmatlan ellenfeleikkel – leginkább a szociáldemokratákkal – szemben ők alkalmasak a vezetésre. A párt beszámolója szerint körülbelül hétezren voltak kiváncsiak rájuk és jöttek el „a világ legnagyobb kerekasztalához”. Sok forog kockán az elkövetkezendő időben az uniónak: míg szeptember 15-én a bajor tartományi választáson akarják elérni, hogy újra bizalmat szavazzanak nekik, egy héttel később, az őszi parlamenti választásokon Angela Merkelt szeretnék erős bajor támogatottsággal újra megválasztatni – írja a Der Spiegel.

Ezalatt az SPD és kancellárjelöltjük, Peer Steinbrück arról beszélt Vilshofenben négyezer hallgató előtt, hogy mindenáron győzni akarnak – tudósít a Frankfurter Allgemeine. Peer Steinbrück kemény választási harcot ígért, és megerősítette a hírt, miszerint a tehetősebbek adóterheit megemelnék. Emellett hangsúlyozta, hogy „Bajorország nem egy arrogánssá lett párt örökös tulajdona”, és felszólította a bajor pártszimpatizánsokat: tegyenek azért, hogy a tartományi választáson a győzelem a szociáldemokratáké legyen.

Herner Panni

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »