John Kerry oroszbarátabb lehet

Az Obama-Kerry tandem valószínűleg fel fogja használni a gazdasági válság által létrejött helyzetet arra, hogy az Egyesült Államok javítsa kapcsolatát Oroszországgal – írja a The Voice of Russia hírportál. Hogy erre milyen módon kerül sor, azt még nem lehet tudni, de több lehetőség is szóba jöhet: gazdaságélénkítés, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok támogatása, valamint a jelenlegi export- és importpolitika megváltoztatása.

Az új amerikai külügyminiszter 2012 júliusában Marx Baucus demokrata szenátorral közösen írt „Oroszország gazdasági lehetőséget kínál” című cikkében a két ország közti szorosabb gazdasági kapcsolat kialakítására szólít fel a WTO keretein belül. Kerry szerint ahhoz, hogy az amerikai vállalatok növelni tudják az exportot és új munkahelyeket tudjanak teremteni, a Kongresszusnak állandó kereskedelmi kapcsolatot kell kiépítenie Oroszországgal, amely a világ hetedik legnagyobb gazdasága.

„Szeretném látni, hogy megtaláljuk az utat az együttműködéshez. Szükségünk van a segítségükre és együttműködésükre Szíriával kapcsolatban” – emelte ki Kerry a szenátusi meghallgatás során.

Valószínűsíthető, hogy az új külügyminiszter sokkal rugalmasabban fogja kezelni az Oroszországgal kapcsolatos ügyeket, mint ahogyan azt elődje, Hillary Clinton tette – véli a The Voice of Russia.

Epellei Dóra

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »