Halálra kínzott foglyokat a teheráni volt főügyész

Letartóztatták hétfőn este Teherán volt főügyészét, akit azzal vádolnak, hogy köze volt három, 2009-ben bebörtönzött ellenzéki halálra kínzásához.

Szaíd Mortazávi akkor Teherán főügyésze volt, s az ő hatáskörébe tartozott az egyik börtön feletti felügyelet. Ebben a büntetés-végrehajtó intézetben halálra kínoztak több olyan embert, akit a 2009-es elnökválasztás után szervezett kormányellenes tüntetések során vettek őrizetbe.

Az ellenzék akkor azt állította, Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő elnök választási csalásnak köszönhette újabb mandátumát. Mortazávit az államfőhöz közel állónak tartják, s a reformpárti erők hevesen bírálták őt önkényeskedései miatt.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »