Veteránok végveszélyben

Az Amerikai Védelmi Minisztérium éves jelentéséből kiderül, hogy még soha annyian nem követtek el öngyilkosságot a szolgálatot teljesítők közül, mint tavaly.

Hiába a kiképzés, hiába a tréning, az amerikai katonák mégiscsak emberek. A kiküldetéseikből visszaérkező katonák a számítógép bekapcsolásával, ha csak egy rövid időre is, de újra láthatják és beszélhetnek szeretteikkel a monitor előtt. Napközben katonák, éjjel családanyák és családapák szerepét öltik fel. De sajnos mint minden embernél, a hadsereg precíziósan működő egységeinél is lehetnek mélypontok, vannak is.

A Pentagon jelentése pontosan erről árulkodik. Az amerikai fegyveres erőknél az elmúlt évben ugyanis összesen 349 beosztott követett el öngyilkosságot, ami rekord nagyságúnak számít a  katonai statisztikák vezetésének 2001-es kezdete óta – áll a CNN oldalán. A 349 esetből 239-et szolgálat közbeni öngyilkosságként, a maradék 110 esetet pedig valószínű öngyilkosságként vizsgálnak az illetékes hatóságok.

„Az öngyilkosság a legkeményebb ellenség, amivel valaha is találkoztam a 37 éves katonai pályafutásom során. Nem csak katonák esnek neki áldozatul, hanem évente több 10 ezer amerikai is”- nyilatkozta Lloyd J. Austin ezredes a statisztikai adatok nyilvánosságra hozása után.

Kétségtelen, hogy a háborús zónákban tapasztalt stressz és állandó készenlét jellemformáló hatással bírhat a katonákra, valakiknél pozitívan, valakiknél pont az ellenkező irányban. A fiúként kiküldött közlegény férfiként tér vissza: arcáról a gyermeki mosoly már rég eltűnt, helyét a beesett szemek és markáns ráncok vették át, ahogy ezt egy brit fotós 8 hónapos kabuli útja során megörökítette. De sokszor hallhatunk a hírekben olyan tragédiákról, melyeket épp kétséges ítélőképességű katonák követnek el ártatlan civilekkel szemben.

Bár az Amerikai Védelmi Minésztérium jelentése szerint a 2011-es évhez képest csak a hadseregnél 16-al nőtt az öngyilkosságok száma, ez az arány az aktív szolgálatot teljesítőkéhez képest elenyésző. Az amerikai hadsereg, tengerészet, tengerészgyalogság és a többi fegyveres szolgálatot teljesítő ágazat katonáit egy kalapba téve több milliósra rúg a szolgáló tisztek és katonák száma, nem is beszélve a tartalékosokról. Az amerikai hadsereg arra törekszik, hogy ezt az arányt minél kisebben tartsa. A katonákat különleges pszichológiai kiképzéseknek vetik alá, hogy később a harcmezei stresszel bánni tudjanak. Továbbá biztosítják minden katona számára a pszichológiai, és lelki tanácsadást, hogy csak párat emeljünk ki a veteránoknak jutó szolgáltatások tárháza közül.

Mindezen törekvés ellenére a növekvő öngyilkossági statisztika arról árulkodik, hogy nem az amerikaiaknak áll a zászló a depresszió elleni harcban. De mint a történelemből tudhatjuk, az ország nehezen viseli a visszautasítást. Ezúttal a szuperfegyver nem az atombomba, hanem egy új orvostudományi fejlesztés, mely ha sikerrel jár, egy orr-spray segítségével az egykor depresszióba zuhant katona fejéből elillan minden sötét gondolat, amiről lehet, hogy nem is tudott. A projekt megvalósításához Dr. Michael Kubek orvostudományi professzort bízta meg a katonaság, akinek kutatásaihoz 3 évre elegendő támogatást biztosítanak.

Mikortól lesz valakiből szuperkatona, és szűnik meg embernek lenni? Az elkövetkezendő pár évben megtudhatjuk…

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »