A magzat ember – kivéve amikor nem

A katolikus egyház szerint az élet a fogantatással kezdődik, az Egyesült Államokban található Canon City egyházi fenntartású kórházában történt tragikus eset kapcsán azonban az egészségügyi intézmény jogi képviselője éppen ennek ellenkezőjével érvelt – írja a CNN.com. A végső szót az ügyben Colorado állam Legfelsőbb Bírósága fogja kimondani.

Az eset még 2006-ban történt, amikor a 31 éves, ikrekkel várandós Lori Stodghill terhességének 28. hetében gyermekeivel együtt életét vesztette. Az asszony még a kórház halljában halt meg szívmegállásban, de az orvosok az ikrek életét sem tudták már megmenteni. Stodghill férje műhiba miatt beperelte a kórházat, két év pereskedés után azonban az intézmény ügyvédjei olyan érvvel álltak elő, ami sokkolta a férfit. A kórház álláspontja szerint mivel Colorado állam törvényei alapján az élet a születéstől kezdődik, ezért a kórház nem vádolható semmilyen mulasztással amiatt, hogy a gyermekek nem maradtak életben.

A bíróság is egyetértett ezzel az érveléssel, így Jeremy Stodghill elvesztette a pert, ráadásul a mintegy 118 ezer dollárnyi perköltség kifizetésére is kötelezték. A kórház eltekintett volna a perköltség kifizetésétől abban az esetben, ha a férfi nem fellebbezne az ítélet ellen. Stodghill azonban ezt megtagadta: fellebbezett és inkább csődöt jelentett, csak hogy ne kelljen kifizetnie az összeget.

Pintér Melinda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »