Afrikanizálnák a mali háborút

A hétvégén, mialatt a francia-mali csapatok nyomultak előre északi irányba, a nyugat-afrikai regionális szervezet arról döntött, hogy mihamarabb átveszi Franciaország szerepét a terepen. Párizs ezt melegen üdvözölte, nem szeretné ugyanis, ha a mali intervenciója kapcsán valóra válna az a szókapcsolat, ami már így is óhatatlanul megjelent különböző elemzésekben: Franciaország Afganisztánja.

Afrika váltaná Franciaországot

A hétvégén a francia csapatok és a mali hadsereg sikeresen szorította vissza az iszlamista lázadókat, visszafoglalva Konnát – azt a várost, aminek eleste közvetlen előzménye volt a francia beavatkozásnak. A szárazföldi előrenyomulással párhuzamosan Párizs folytatta a légitámadásokat, ezúttal Timbuktu városának lázadók által ellenőrzés alatt tartott pontjait bombázta.

Időközben Elefántcsontpart fővárosában, Abidjanban gyűltek össze a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) tagországainak vezetői. A csúcson arról döntöttek, hogy a régóta lebegtetett, Maliba küldendő kontingenst azonnali hatállyal felállítják, legkésőbb január 26-ig kétezer főt a helyszínre vezényelve.

A később 6000 főre bővülő többnemzetiségű misszió, a MISMA (Mali Nemzetközi Segítségnyújtási Misszió) vezetője a nigériai Shehu Abdulkadir tábornok. Nem véletlenül: a térség regionális vezetőjeként a saját iszlamistái miatt a mali helyzetre különösen is érzékeny Nigéria oroszlánrészt vállal a misszióból, a legújabb hírek szerint 1200 katonát küld Maliba. (Ez egyébként kisebb meglepetés, néhány napja jelezték ugyanis, hogy az eredeti 600 helyett csak 450 főt vállalnak). Nigéria mellett ígéretet tett katonák küldésére Togó, Benin, Szenegál, Niger, Guinea, Ghána, Burkina Faso és Csád. A helyszínre azonban egyelőre csak néhány száz nigériai és togói katona érkezett meg.

A csúcson az afrikai államok jelezték, hogy továbbra is igénylik a nemzetközi segítséget. Alassane Ouattara elefántcsontparti elnök (egyben az ECOWAS soros elnöke) kijelentette, hogy „itt az idő, hogy több ország csatlakozzon a katonai misszióhoz, nagyobb szolidaritást mutatva ezzel Franciaország és Afrika irányába”. Az ECOWAS missziójának főleg pénzre és logisztikai támogatásra van szüksége, amit vélhetően meg is fog kapni, legalábbis egy sor európai ország – köztük Magyarország – és az USA is támogatásáról biztosította Malit és Franciaországot.

Franciaország ennek örül

Az abidjani csúcson személyesen részt vevő Laurent Fabius francia külügyminiszter elégedetten nyugtázhatta a nyugat-afrikai államok eltökéltségét. Franciaország ugyanis a kezdetektől fogva hangsúlyozza, hogy a mali válságban betöltött szerepét korlátozottnak tekinti, célja a misszió afrikanizációja – azaz szeretné, ha a MISMA mihamarabb teljes egészében átvenné a francia csapatoktól az operatív munkát. Fabius ezzel kapcsolatban a csúcson a következőképp fogalmazott: „Franciaországnak nagyon gyorsan be kellett avatkoznia, különben Mali egyhamar megszűnt volna létezni. Most azonban ideje, hogy az afrikai államok a kezükbe vegyék az irányítást.”

Erre azonban legjobb esetben is hetekig kell még várni, és ezt tudja Francois Hollande francia elnök is, aki legutóbb azt nyilatkozta, hogy addig maradnak, „amíg a terrorizmust le nem győzik”. A Maliba vezényelt francia katonák száma mindenesetre fokozatosan emelkedik: jelenleg kétezer fő körül alakul a számuk, ez a közeljövőben a tervek szerint 4000 főben maximalizálódhat.

Franciaország Afganisztánja?

Érthető módon sokan próbálták összehasonlítani a mali helyzetet Afganisztánnal, keresve a hasonlóságokat és különbségeket, amik alapján talán sikerül előrevetíteni a háború lehetséges kimeneteleit.

Kétségtelen, hogy vannak hasonlóságok, a kiinduló helyzet például szinte ugyanaz. A kilencvenes évek Afganisztánja ugyanolyan senkiföldje volt, mint a mai Észak-Mali – a központi kormányzat nem tudta ellenőrizni a teljes területet, így remek terep volt arra, hogy a terroristák gondtalanul szövögessék terveiket. Bár a terep radikálisan különbözik (Afganisztán hegyes, Mali sivatagos), mindkettő rejt magában kihívásokat. A sík vidék első pillantásra könnyebb terepnek tűnik, ám a hatalmas terület és az embertelen meleg talán még Afganisztánnál is keményebbé varázsolja a körülményeket. Ráadásul a Huffington Post arról számol be, hogy a mali iszlamisták – elhagyott építkezésekről rabolt gépekkel – egész városokat és azokat összekötő alagútrendszert vájtak a homokba, élelemmel, vízzel, üzemanyaggal, generátorokkal és napelemekkel felszerelve azokat.

Hasonlóság még, hogy miként a tálibok is gondtalanul járkáltak át Pakisztánba, a mali hatóságok sem tudnak semmit tenni az ellen, hogy az iszlamisták kénye-kedvük szerint lépjék át a határt valamelyik szomszédos országba. Az AQIM (az al-Kaida észak-afrikai szárnya) ezt gond nélkül meg is teszi, Mali mellett jelen van Mauritániában, Algériában, Nigerben, Líbiában, Burkina Fasóban és Csádban. Így nehéz őket körülzárni és elszigetelni.

Afganisztán szelleme azáltal is kísért, hogy Észak-Maliban (Gao városában) rendszeresen feltűnik Moktar Belmoktar, a hírhedt félszemű algériai terrorista, aki a kilencvenes éveket Afganisztánban, Osama bin Laden mellett töltötte – az ő brigádja foglalta el egyébként a napokban a külföldi vendégmunkásokkal teli algériai gázüzemet, az akció során eddig legalább 23 túsz lelte halálát.

Alapvető különbségek is megfigyelhetők azonban a két háború körülményei között, amik Franciaország számára biztatóak lehetnek. Párizs egyrészt régóta jól ismeri a Száhel-övezetet, hiszen Maliban és a szomszédos országok többségében van bázisa. Emellett közös a nyelv is (legalábbis a hivatalos), ráadásul a helyi lakosság támogatása egyelőre töretlen velük szemben. Ez érthető, hiszen Afganisztánnal ellentétben Maliban sosem volt kultúrája a keményvonalas iszlámnak, így a saría könyörtelen bevezetésével és a timbuktui sírrombolásokkal a lázadók nem szereztek sok szimpatizánst maguknak.

Menekültek tízezrével

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) becslései szerint a következő hónapok erőszaka összesen 700 ezer főt kényszeríthet otthona elhagyására, miközben a tavalyi évben már 350 ezren váltak menekültté. A szervezet szóvivője rettenetes emberi jogi jogsértésekről számolt be: a Burkina Fasóba érkezett első menekültek kivégzésekről és amputálásokról, valamint gyerekkatonák tucatjairól számoltak be, írja az Al Jazeera. Az elmesélésük alapján a lázadók rengeteg pénzt ajánlottak fel azoknak, akik hajlandóak a franciák ellen harcolni.

Az Amnesty International ugyanakkor a mali hadsereg atrocitásairól számol be. Az emberi jogvédő szervezet szerint bizonyítékai vannak arról, hogy katonák több esetben tartóztattak le jogtalanul és kínoztak meg, majd végeztek ki civileket azzal a váddal, hogy azok a lázadókat segítik. Helyiek ezt etnikai indokokkal magyarázzák: a hadsereg tagjai eleve gyanúsnak ítélnek minden olyan civilt, aki kinézete vagy ruházata alapján az észak-mali (például tuareg vagy fulani) etnikumokhoz tartozónak tűnik, és nem tudja igazolni magát (ami ezen a területen nem ritka). Sokan félnek további megtorló akcióktól – attól, hogy a mali-francia előrenyomulás áldozatai sokkal inkább lesznek ártatlan tuareg vagy arab pásztorok, semmint dzsihadisták.