Aláírták a Gašparovič elleni vádemelési javaslatot

A szlovákiai  ellenzék szerdán aláírta az államfő elleni vádemelési indítványt, amelyet január 17-én terjeszt majd a parlament elé. Ez gyakorlatilag egy határozati javaslat, amit a parlamentnek háromötödös többséggel kellene megszavaznia.

Az ellenzéki képviselők szerint Ivan Gašparovič köztársasági elnök Jozef Čentéš főügyészi kinevezésének megtagadásával megsértette az alkotmányt.

A január 17-én szavazásra bocsátandó vádemelési indítványt a Szabadság és Szolidaritás (SaS) kezdeményezte, majd a Népi Platform pártjai, valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) néhány képviselője is csatlakozott hozzá. Ez gyakorlatilag egy határozati javaslat, amit a parlamentnek háromötödös többséggel kellene megszavaznia. Ezt követően venné kezdetét az államő felelősségre vonása. Egy ilyen – végső soron az államfő leváltásához vezető – eljárás kizárólag az alkotmány megsértése és hazaárulás miatt indulhatna az államfő ellen. Ennek esélye jelenleg egyenlő a nullával, hiszen Robert Fico 83 képviselővel rendelkező pártja, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelezte: nem támogatja az ellenzék kezdeményezését.

Az ellenzék szerint az elnök két dologban is megsértette az alkotmányt: túl sokáig, másfél évig halogatta a megválasztott főügyészjelölt kinevezésével kapcsolatos döntést, valamint a hatáskörét is túllépte.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »