Nigéria kevesebb katonát küldene Maliba

Több százzal csökkentené a mali beavatkozásban résztvevő nigériai katonák számát a lagosi vezetés.

Nigéria a korábban ígért 600 helyett csupán 450 katonát küldene Maliba, írja a nigériai THISDAY internetes portál, nigériai külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. Az ENSZ által nemrég jóváhagyott beavatkozási tervben való részvételét belső problémái miatt volt kénytelen módosítani a lagosi vezetés. A szintén belső biztonsági problémákkal küzdő afrikai ország a katonákat inkább a saját integritását fenyegető elemek, mint például a Boko Haram elleni harcra fordítaná.

A szélsőséges iszlamista szervezet túlzottan is aktív Nigéria bizonyos részein, a hozzá köthető gyilkosságok száma 2010 óta az 1400-at is meghaladja. Mivel az áldozatok között katonák, muszlimok és keresztények is találhatóak, a kormány döntése érthető.

A mali beavatkozási tervben, melyen kizárólag afrikai katonák vennének részt, Nigéria nagy szerepet kapott, hiszen a 3300 fősre tervezett fegyveres kontingenshez 600 fővel járult volna hozzá.

A lépés szokatlannak mondható, hiszen Nigéria eddig számos regionális konfliktusban vállalt békefenntartó szerepet, így például Libériában és Sierra Leonéban is. Hadseregét pedig fejlettebbnek és ütőképesebbnek tartják a szomszédjaiéinál. Így a kieső katonák számát a többi ECOWAS országnak kell pótolni, amely viszonylagos kihívást jelent számukra.

Maliban eközben kevés az esély a politikai megoldásra. A hadsereg nem sokkal karácsony előtt hurcolta el a miniszterelnököt otthonából, aki órákkal később televíziós beszédben mondott le kormánya nevében az ország vezetéséről. Az iszlamisták közben egyre nyomulnak dél felé, és az egyik legjelentősebb szervezet, az Ansar Dine korábban meghirdetett fegyverszünetét is visszamondta. Több hírügynökség szerint a szervezet harcosai pedig a kormányerők állásai felé vették az irányt, amely további harcokhoz vezethet. 

Bognár Bálint

Friss hírek