Támogatóra lelt az autonómia-megmozdulás

A Magyar Polgári Párt (MPP) támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a Székelyföld autonómiájáért Marosvásárhelyre meghirdetett március 10-i demonstrációt – közölte Biró Zsolt, a párt elnöke keddi sajtértekezletén.

A pártelnök hangsúlyozta: az autonómia ügye a pártok felett kell álljon, az SZNT pedig biztosítja a semlegességet. A megmozdulás egyértelmű üzenet a Ponta-kabinet számára, hogy a régióátszervezés csak Székelyföld területi egységének megőrzésével lehetséges – tette hozzá.

Az MPP korábban közleményben ítélte el Victor Ponta miniszterelnök azon kijelentését, miszerint a régiók küszöbön álló kialakításánál „fel sem merül egy Hargita, Kovászna és Maros megyéből álló régió” megszervezése – írja a Krónika. Az MPP úgy véli, a magyar pártoknak és civil szervezeteknek közös fellépéssel kell egyértelművé tenniük Románia kormánya számára, hogy a „Székelyföld egységes, szent és sérthetetlen”, az ország közigazgatási átszervezése pedig csakis a Románia által is aláírt nemzetközi jogrendszer szerint, Székelyföld területi egységének megőrzésével lehetséges.

„Üdvözlöm az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hozzáállását, amelynek képviselői jelezték, hogy részt vesznek, és nem hinném, hogy az RMDSZ ne csatlakozna. Ez a rendezvény nem a pártokról szól, ezért a történelmi magyar egyházak és a civil szféra csatlakozását is várjuk” – mondta Biró Zsolt.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke korábban az erdélyi magyar történelmi egyházakhoz, a magyar pártokhoz és szervezetekhez intézett felhívásában javasolta, legyen március 10. a Székely Szabadság Napja, és ebből az alkalomból vegyenek részt egy közös, a Székelyföldnek területi autonómiát követelő megmozduláson Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »