A bizonyítékok ellenére mentették fel Gotovinát?

Elegendő bizonyíték állt a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) rendelkezésére ahhoz, hogy egyhangúlag elítélje Ante Gotovina és Mladen Markac horvát tábornokokat – jelentette ki Serge Brammertz hágai főügyész.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilapban pénteken megjelent interjúban kifejtette, hogy a kétéves bírósági eljárás során és az elsőfokú ítélet 1300 oldalas indoklásában elegendő bizonyítékot sorakoztattak fel ahhoz, hogy a fellebbviteli tanács bírái egyhangúlag megerősítsék az elsőfokú ítéletet. A főügyész szerint el kell fogadni ugyanakkor azt, hogy öt bíró közül három másként vélekedett.

„Megértem az indulatos reakciókat Szerbiában, kiváltképpen azért, mert kétségtelen, hogy bűncselekmények történtek azoknak az eseményeknek a folyamán, amelyekre az ítélet vonatkozik (…) A  valóság az, hogy valóban bűncselekményeket követtek el, és az áldozatoknak, illetve családjaiknak nem szolgáltattak igazságot” – mondta Brammertz, aki szokatlannak nevezte az ítélethozatal körülményeit, különösen a hozzá fűzött két bírói különvélemény éles hangnemét és tartalmát.

A főügyész általában nem szokta minősíteni a törvényszék ítéleteit, de most – mint mondta – az áldozatok iránti tiszteletből ezt mégis megteszi. Arra buzdította a szerb nemzeti igazságügyi szerveket, hogy folytassák a nyomozást a Vihar hadművelet előtt és után elkövetett bűncselekmények ügyében, amihez a hágai ügyészség kész segítséget nyújtani és információkat szolgáltatni.

A hágai törvényszék november közepén mentette fel az első fokon 24, illetve 18 év börtönre ítélt Gotovinát és Markacot, akik az ország szerb ellenőrzés alatt álló területeinek visszaszerzéséért indított 1995-ös Vihar hadművelet irányítói voltak. Belgrádot megdöbbentette az ítélet, a háborús perekkel foglalkozó szerbiai főügyész pedig bejelentette, hogy megnyitja a hadművelettel kapcsolatos aktáit, és hat új eljárást indít.

Brammertz úgy vélte, hogy mivel Szerbia nem volt peres fél, nem is állnak rendelkezésére jogi eszközök ahhoz, hogy Hágában bármit tegyen a jogerős ítélet után. A hágai ügyészség egy éven belül kezdeményezhet ugyan felülvizsgálati eljárást, de csak abban az esetben méltányolnák folyamodványát, ha az ítélet szempontjából érdemleges újabb bizonyítékok kerülnének a birtokába. Felhívta a figyelmet arra, hogy az NT történetében 11-szer került sor felülvizsgálati eljárásra, de az csak egy ízben volt sikeres.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »