Unortodox fejezet indul az MNB-ben

2013 márciusában lejár Simor András jelenlegi MNB elnök mandátuma, és röviddel utána a két alelnöke is távozik posztjáról. Az új vezetés kapcsán ugyan felmerült már pár név, de piaci spekulációk egyre inkább Matolcsy György személyére utalnak, mint új jegybankelnök. Nem is csoda, hiszen az utóbbi napokban a gazdasági miniszter többször elmondta, hogy a kormánynak új tervei vannak a Magyar Nemzeti Bankkal. Matolcsy stratégiai szövetség szükségességét hangsúlyozta, mellyel a gazdasági növekedés beindulására, a foglalkoztatottság növelésére ugyanolyan hangsúlyt helyezne a jegybank, mint az infláció féken tartására.

A gazdasági miniszter az Európai Központi Bank, a Bank of England és a Federal Reserve intézkedéseit méltatta, megerősítette, hogy legalább 12-16 eszköz van a központi bank kezében, a növekedés beindítására. Mi egy államkötvény-vásárlási programot tartunk legvalószínűbbnek, melyet a devizatartalék terhére strelizálhatna az MNB. Ennek lehetőségét az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese, Borbély-László András is megemlítette arra az esetre, ha a külföldiek kezében levő rekord csúcson levő állampapír állományt elkezdenék eladni a befektetők.

Matolcsy szerint továbbra sem biztos, hogy szükség lesz devizakötvény kibocsátásra jövőre. Jóllehet az ÁKK finanszírozási tervében szerepel ilyen terv, a miniszter emlékeztetetett, hogy 2012-re sem kellett élni az amúgy tervezett devizakötvény kibocsátással, a lejáró állományt forintkötvény többletkibocsátásból lehetett fedezni. Ez a lehetőség ugyan jövőre is adott, de mivel az ideinél sokkal nagyobb mennyiségű, korábban felvett devizahitelt kell visszafizetni, ezért könnyen zátonyra futhat a terv. Arról nem is beszélve, hogy ez jelentősen megterhelné mind a hazai deviza árfolyamát, mind a forintkötvény hozamokat.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »