Az RMDSZ megpróbál tárgyalóviszonyban maradni Pontával

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megpróbálja fenntartani a tárgyalóviszonyt Victor Ponta miniszterelnökkel azután is, hogy nem sikerült megegyeznie a kormányzatban való részvételéről a választásokon győztes Szociálliberális Szövetséggel (USL) – mondta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kedden az MTI-nek adott interjújában.

A politikus megerősítette: az USL-lel folytatott hétfői tárgyalások során szóbeli egyezség született az RMDSZ és Victor Ponta, az újabb kormányalakítással megbízott szociáldemokrata miniszterelnök között arról, hogy a magyarságot érintő fontos döntések előtt a kormányfő kikéri a magyar érdekképviselet véleményét.

Kovács Péter szerint az USL-ben részt vevő liberálisok és konzervatívok azt szabták az RMDSZ kormányra kerülésének feltételéül, hogy a magyar szövetség mondjon le az alkotmány első cikkelyének módosításáról, amely nemzetállamként határozza meg Romániát.

„Ez volt a találkozón az a pont, amikor azt mondtuk, hogy köszönjük szépen, megyünk ellenzékbe, mert ilyen körülmények között nem tudjuk vállalni az együttműködést. Huszonhárom éve mondjuk, hogy a magyar közösség léte Romániában azt jelenti: Románia nem nemzetállam, és nem kérhetik tőlünk, hogy feladjuk ezt a nézetünket” – mondta Kovács Péter.

Az RMDSZ politikusa szerint érthetetlen a liberálisoknak az RMDSZ-szel szemben megnyilvánuló féltékenysége. Rámutatott: igaz, hogy a magyar szövetség és a kisebbségi képviselők bevonásával a szociáldemokratáknak nem hiányzik már sok ahhoz, hogy – az USL felbomlása esetén – a liberálisok nélkül is biztosítsák a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget, de ez a törvényhozás összetételéből következik, és nem az RMDSZ kormányra kerülésén múlik.

Magyarázat lehet a merev álláspontra az, hogy túlnyerte magát az USL – fűzte hozzá a főtitkár.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lett volna az optimista forgatókönyv az RMDSZ számára, Kovács Péter azt mondta: a szövetség választási programjából szerették volna a legfontosabb – az alkotmánymódosításra, a fejlesztési régiók átszervezésére, a közigazgatási reformra és a pénzügyi reformra vonatkozó – elemeket beemelni az USL-lel tervezett együttműködésbe.

„Az RMDSZ belépése a kormányba pedig eszközöket is jelentett volna a programpontok megvalósítására: a forgatókönyv szerint az RMDSZ-nek két miniszteri mandátum jutott volna” – tette hozzá Kovács Péter. Mint mondta, korábbi kormányzati ténykedése során az RMDSZ-nek csaknem száz szakpolitikusa dolgozott a bukaresti kormányzatban.

Az RMDSZ főtitkára szerint megjósolhatatlan, hogy az USL egyben marad-e a most kezdődő négyéves ciklus végéig, de a tapasztalat azt mutatja, hogy romániai koalíciók közül még egy sem bírta ki a mandátum végéig.

„Mi konstruktív ellenzékiségre rendezkedünk be, de próbáljuk folytatni a konzultációt a miniszterelnökkel: egyelőre bízunk az ígéretében” – összegezte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »