Ismét beidézték a magyar állampolgárságukat vállaló felvidéki magyarokat

Ismét beidézte a szlovák rendőrség a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló lévai magyarokat, Dolník Erzsébetet, Kassai Gyulát és Gubík Lászlót – tájékoztatták az MTI-t az érintettek kedden.

A lévai járási rendőrkapitányság ezúttal „szóbeli egyeztetés” címén, december 19-ére idézte be a személyi okmányaik beszolgáltatását megtagadó felvidéki magyarokat, jelezve: ha hathatós magyarázat híján maradnak távol, a rendőrség elővezetheti őket.

Az érintetteket korábban már többször beidézték a szlovák hatóságok azzal a felszólítással, hogy adják le – a szlovák állampolgársági törvény és az erre vonatkozó szabályozások szerint – érvénytelenné vált személyi okmányaikat. Az idézések hivatkozási alapját az érintettek minden esetben indokolatlannak minősítették, és nem tettek eleget a felszólításnak, emiatt pedig „kötelességszegés” címén többször is pénzbírság kifizetésére kötelezték őket.

„A mostani már a nyolcadik vagy a kilencedik idézés, amelyet ebben az ügyben a rendőrségtől kaptam. Érdekes módon mindig valamilyen ünnep környékén küldi ezeket a rendőrség, volt úgy, hogy újévkor, egyszer a születésnapomra, most pedig karácsony előtt” – mondta az MTI-nek Gubík László. Az ügyben már többször is ismertették a hatóságokkal álláspontjukat, ami nem változott, és mivel továbbra is szlovák állampolgárnak is érzik magukat, nem adják le személyi okmányaikat – jelentette ki. Hozzátette: az idézésnek eleget akarnak tenni, de kizárólag ügyvédjük jelenlétében. Ő azonban beteg, amiről levélben értesítették a rendőrséget új időpontot indítványozva.

Kassai Gyula azt mondta: nem látják akadályát annak, hogy egy másik időpontban megjelenjenek a rendőrségen, és „tisztázzák a helyzetüket”, valamint kísérletet tegyenek arra, hogy a rendőrség leállítsa a velük szembeni eljárást. „Ha ez lesz a beszélgetés tárgya, akkor állunk elébe, ügyvéd jelenlétében, és nem azzal a céllal, hogy a személyi igazolványt leadjuk” – fejtette ki.

Hasonlóképpen vélekedik Dolník Erzsébet is. A személyi igazolványaik érvényesek, azokat nem adják le, és ha kell, a rendőrségi határozatok ellen akár a legfelső bírósághoz is fellebbezni fognak – szögezte le.

Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke szerint a mostani idézés annak jele, hogy a szlovák hatóságok folytatják lélektani hadviselésüket az érintettekkel szemben. „Rendkívül ízléstelen”, hogy a szlovák hatóságok közvetlenül karácsony előtt küldték az újabb idézést – mondta a MTI-nek. Amíg folytatódik az érintettek zaklatása, és Szlovákia ragaszkodik a Benes-dekrétumokhoz, addig „nem beszélhetünk rendezett jó viszonyról Szlovákiával, még akkor sem, ha egyéb téren fejlődnek a kapcsolatok” – jelentette ki az EMT elnöke.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »