Szabad Szó emlékmű épül Varsóban

Pályázatot hirdettek meg a lengyel fővárosban egy emlékmű építésére. Az alkotás a Szabad Szó nevet viseli, a lengyel pártállami időkben kialakult földalatti sajtó emlékére jön majd létre. A verseny 2013 áprilisában zárul, a bírálóbizottságban neves lengyel építészek és művészek foglalnak helyet.

1977 és 1989 között Lengyelországban a földalatti mozgalom elképesztően aktív volt – többezer folyóirat és könyv jelent meg cenzúrázatlanul. Az objektum azoknak a lapterjesztőknek, kiadóknak, rádiósoknak, újságíróknak állítana emléket, akiket elnyomtak, ellehetetlenítettek, börtönbe zártak azokban az években.

Az ötletet az egykori földalatti sajtó munkatársai adták. „Ők valóban átélték és formálták a történelmet. Szabad szó nélkül nem létezik demokrácia.” – olvasható többek között nyilatkozatukban. A tervet támogatja Bronislaw Komorowski köztársasági elnök, a tiszteletbeli bizottság tagjai között van a varsói polgármester, Hanna Gronkiewicz-Waltz is.

Az emlékmű valószínűleg a régi pártállami cenzúra épülete mellett áll majd. Felállításához nyilvános gyűjtést szerveznek.

Ijjas Anna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »