Hivatalos: Steinbrück lesz Merkel kihívója

Hivatalossá vált Peer Steinbrück szociáldemokrata politikus jelölése a német kancellári posztra.

Az SPD (Német Szociáldemokrata Párt) december 9-én  hivatalosan is kancellárjelöltjévé választotta Peer Steinbrücköt a párt hannoveri ülésén. A szavazást 93,45 százalékkal nyerő Steinbrück így a jövő évi választáson már biztos kihívója lesz Angela Merkelnek. 

A megválasztását megelőzően Steinbrück közel két órás kampánybeszédet intézett a jelenlévőkhöz, ezzel próbálva megnyerni a szavazatukat. Az elhangzottak az 583 delegáltból 542-t biztosan meggyőztek, ennyien szavaztak ugyanis Merkel kihívójára. A fennmaradó 41 szavazóból 31-en nem kívánták őt az SPD jelöltjeként látni, heten pedig tartózkodtak.

A döntő többségnek köszönhetően azonban a 65 éves politikus versenybe szállhat a kancellári címért,  s első hivatalos nyilatkozataiban máris a jelenlegi teljes koalíció megbuktatását tervezgeti.

Szabó Boglárka

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »