Az IMF nélkül próbálgatja erejét a kormány

Varga Mihály a Napi Gazdaság tegnapi konferenciáján tett utalást a magyar devizakötvényre. A nemzetközi  hitelkerettel kapcsolatos tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter jelezte, jöttek olyan befektetői megkeresések, hogy már nem csak egy IMF megállapodás mellett hajlandóak beszállni Magyarország finanszírozásába. Varga elmondta, hogy a sikeres Eximbank kötvénykibocsátás után, az ÁKK jövő év első negyedévében tesztelni fogja a devizakötvény piacot, ami konkrét formát is ölthet. Hozzátette, hogy a magyar adósság 2013-ban is könnyen refinanszírozható, annak ellenére, hogy jelentős lejáratok lesznek jövőre, már az első negyedévben is.

A devizakötvény kibocsátás kérdése  már régóta napirenden van, hiszen világos, hogy jövőre, a nagy devizalejáratok miatt szükséges nem forint forrás bevonása is. A kormány pedig kezdetektől fogva jelezte, hogy az EU/IMF hitelkeretet csak védőhálónak tekinti, lehívni viszont nem kívánja. Most persze már nagyon úgy tűnik, hogy nem is lesz megállapodás, a jelen piaci környezetben kimondottan sikeres lehet a kibocsátás. Ha azonban rosszabbra fordul a nemzetközi hangulat, akkor nagyon fog hiányozni az IMF pénze. A tavaly januári tapasztalatok alapján ekkor a kormány ismét baráti kezet nyújthat a nemzetközi szervezetek felé.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »