Szerbia – Elfogadhatatlan a közeledés Koszovóval

BELGRÁD – Ivica Dačić szerb kormányfő ma kijelentette, hogy Belgrád számára elfogadhatatlan diplomáciai kapcsolatok létesítése Koszovóval, és hangsúlyozta, hogy az összekötő tisztek nem nagykövetek. „Nekik nincs diplomata státusuk, hanem az EU belgrádi és pristinai missziói mellett működő összekötő tisztek. A megállapodások megvalósításán fognak tevékenykedni” – mondta Dačić a Szerbia RTV-nek Brüsszelben, ahol tegnap Hashim Thaçi koszovói kormányfővel folytatott megbeszélést.

A jarinjei szerbek tiltakozásával kapcsolatban bejelentette, hogy estére Tomislav Nikolić államelnökkel és Nebojša Stefanović parlamenti házfőnökkel megvitatja a további lépéseket. A kormányfő felszólította az észak-koszovói szerbeket, hogy ők maguk javasoljanak megoldást a technikai kérdésekre vonatkozólag.

Dačić kiemelte, hogy Szerbia eddig még soha nem volt ilyen közel az EU-hoz, és kifejezte a reményét, hogy 2013 márciusára vagy júniusára kijelölik a csatlakozási tárgyalások megkezdésének dátumát.

Kitekintő / vajdasag.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »