Merkelt újraválasztották

A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) december 4-i hannoveri ülésén arról tartottak szavazást, hogy ki vezesse a pártot. Angela Merkel győzelméhez kétség sem férhetett, a voksok közel 98 százalékát szerezte meg, így a kancellári posztot is betöltő politikus újabb két évig áll a CDU élén. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a címre egyedül Merkelt jelölték, az azonban mindenképpen magáért beszél, hogy Angela Merkel 12 éve irányítja a pártot, s kedden már hetedjére választották elnöknek. 

A szavazást követő beszédében Merkel azt hangsúlyozta, hogy a CDU-CSU-FDP koalíció a legsikeresebb politikai szövetség az újraegyesítés óta, ezért mindenképpen a három párt szoros együttműködését fogja szorgalmazni.

Szabó Boglárka

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »