Kirgizisztánban a nyugdíjasoknak sem könnyű

Egy átlag nyugdíjas átszámítva 65 dollárt, azaz körülbelül 13975 forintot kap havonta, 25 dollárral kevesebbet, mint amennyit a kormány megélhetési küszöbként megállapított. A pénzügyminiszter tervei szerint október 1-jétől megemelték volna a nyugdíjakat átlagosan 4 dollárral, de ezt a tervet átütemezték november 1-jére.

A HelpAge International civil szervezet által kibocsátott jelentés szerint Kirgizisztán 6,4 százaléka 60 év feletti. Ez a szám azonban 2050-re könnyedén 17,3 százalék is lehet. Nagyon sokan a feketekereskedelemben vagy külföldön dolgoznak, így sokan nem rendelkeznek majd a megfelelő dokumentációkkal, hogy nyugdíjas korukban megkaphassák a megfelelő támogatásokat. Egy alapjaiban átalakított nyugdíjrendszerre lenne szükség a hosszútávon, azonban a döntéshozók hajlamosak csak rövidtávon gondolkodni. Az egyik legalapvetőbb reformintézkedés az lenne, ha a rejtett gazdaságban feketén dolgozók jövedelmeinek a megadóztatását növelni tudnák. Erre minél hamarabb lenne szükség, ugyanis ennek hatásai csak 10-15 év múlva érződnének. Emellett a reformintézkedés mellett azonban a kormánynak is létre kellene hoznia egy költségvetést végső esetre, és hogy a nyugdíjasok életszínvonalát javíthassák.

Az EurasiaNet hírportálnak tett két nyugdíjas hölgy beszámolója kiválóan tükrözi a jelenlegi helyzetet:

A 71 éves Olga Kovalenko elárulta, hogy nyugdíja éppen elegendő ahhoz, hogy nehogy éhen haljon. A régebben egy az állam tulajdonában lévő gyárban dolgozó elektromos mérnök nyugdíja átszámítva éppen 100 dollár fölött van, mely a mai árfolyamok mellett körülbelül 21500 magyar forintnak feleltethető meg. Ebből az összegből kenyeret és némi vajat tud rá venni.

A fővárostól, Biskektől, nem messze lakik Kovalenko a lányával és vejével, akik dolgoznak. Azonban Kovalenko 60 éves szomszédja, Alina Romazanova, nem ilyen szerencsés. Mivel csak nyolcévnyi munkaviszonyt tudott bizonyítani iskolai gondnokként, így nyugdíja körülbelül 50 dollár körül – 10750 forint – van és csak az unokaöccse segítségére számíthat, aki Oroszországban dolgozik. Romazanovát már bírósági felszólításban is kiértesítették, hogy el fogják nála zárni a gázt, ugyanis a számlákat nem tudta fizetni. A Kovalenko család ekkor ajánlotta fel segítségét, hogy kifizetik a számlákat helyette.

Mind a kettő nő életük nagy részét a Szovjetunióban élte le, ahol a foglalkoztatottak aránya közel 100 százalékos volt, így akár nyugodtan halhattak volna meg, írja az EurasiaNet hírportál. A mai Kirgizisztánban a helyzet merőben más. A kormány által biztosított hozzájárulási nyugdíj folyósítása lehetetlenné vált, mivel az ország aktív dolgozóinak kevesebb, mint a harmada fizet ebbe bele. A helyzet a későbbiekben csak rosszabb lesz, mivel a nyugdíjba vonulók száma egyre csak növekszik. Jelenleg a nyugdíjkorhatár a férfiak számára a 63. életév, a nők számára 58.

Kirgizisztán ma a külföldi átutalásoktól és a reexport ügyletektől függ, melyek gyakran nem kerülnek rögzítésre. Így a jelenlegi rendszerben, aki nem tud hivatalos munkaviszonnyal elszámolni, átszámolva mindössze 20 dollárnyi, azaz 4300 forintnyi nyugdíjra jogosult. Azonban még ez a kevés összeg is megvalósíthatatlannak tűnik az egyre növekvő számú nyugdíjba vonuló kereskedők és adócsaló taxisok miatt.

Erdélyhegyi Dániel

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »