Az EU új fejlesztési segélyt ígért Mianmarnak

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke Thein Szein mianmari elnökkel folytatott tárgyalását követően bejelentette, hogy az Európai Unió új, 78 millió eurós (22 milliárd forint) fejlesztési segélyt nyújt a demokratizálódó délkelet-ázsiai országnak.

Barroso elmondta azt is, hogy Mianmar számára ugyanazokat a kereskedelmi feltételeket biztosítja az Unió, amelyeket más, kevésbé fejlett államoknak is megad. Az EB-elnök egyeztetett Ang Szan Szú Kji Nobel-békedíjas ellenzéki vezetővel is, ezt követően pedig bejelentette, hogy pénzügyi támogatást nyújtanak egy békeközpont létrehozására. Ennek feladata az lesz, hogy a központi kormányzat és a muszlim rohingja kisebbség között fennálló konfliktus megoldásában segédkezzen.

A mianmari kormány nemrégiben jelentette be megnyitja az ország gazdaságát a külföldi befektetők előtt. A tőkebeáramlás ösztönzésének érdekében az ország a napokban új külföldi befektetésekre vonatkozó törvényt fogadott el.

Mianmart a legtöbb nyugati ország korábban hosszú évekig számos nemzetközi kereskedelmi-gazdasági szankcióval sújtotta, amiért katonai diktatúra irányította az országot. Ugyanakkor azt követően, hogy a mianmari vezetés a közelmúltban a demokratizálódás irányába mutató reformokat hozott, a fejlett világ sorra oldja fel vagy enyhíti a szankciókat, teret nyitva a külföldi segélyezés és befektetés beindításának.

Földi Bence

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »