Két napja lesz Európának visszanyerni Ázsia bizalmát

November 5-én és 6-án az európai uniós tagállamok Laoszban fognak tárgyalni  ázsiai partnereikkel. A találkozó a gazdasági együttműködés, a terrorizmus elleni harc, az energia- és az élelmiszerbiztonság jegyében fog telni, Európa számára azonban mégis azért lesz meghatározó a következő 48 óra, mert meg kell győznie Ázsiát, hogy az eurókrízis ellenére is biztos kereskedelmi partnerként számíthat rá a jövőben.

A csúcstalálkozó nem a konkrét politikai döntések fóruma. Jelentősége abban áll, hogy a tárgyaló felek meghatározzák az egymás felé irányuló, hosszú távú gazdasági, politikai és stratégiai elképzeléseiket. Így idén az általános napirendi pontok mellett a legnagyobb hangsúlyt az euróválság fogja kapni.

Az európai uniós tagállamok teljes évi exportjuk egyharmadát, importjuknak pedig több mint 43%-át Ázsiával bonyolítják le. A válság azonban rányomja a bélyegét a gazdasági kapcsolatokra. Ahogy Shada Islam, a Friends of Europe kutatóintézet munkatársa fogalmazott: „Az utóbbi hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy Ázsia toplistájának élén mostmár nem Európa, hanem az USA áll”. Sőt, az Ázsia-kutató szerint a robbanásszerű gazdasági növekedés hatására Ázsia ma már szinte önellátó, így valójában sem az USA-ra, sem Európára nincs feltétlenül ráutalva.

Az Unió képviselői ennek ellenére bizakodóak. David O’Sullivan, a Külügyi Szolgálat egyik tisztviselője úgy nyilatkozott a Deutsche Welle-nek adott interjújában: „A helyzet ellenére arra fogunk törekedni, hogy megnyerjük az ázsiai piacokat, sőt, a jövőben a kül-és biztonságpolitika terén is együtt kívánunk működni”.

Bár a japán miniszterelnök, Noda Josihiko már jelezte, hogy nem kíván hivatalos tárgyalásokat folytatni Laoszban Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel, a találkozón nagy valószínűséggel szó lesz a kínai-japán szigetvitáról is. Ilyen háttérrel pedig kényes kérdés lehet az EU szempontjából, hogy milyen álláspontot fog képviselni a konfliktusban, hiszen egyik keleti parnert sem lenne előnyös most magára haragítani.

Az ASEM

Az első Ázsia-Európa Együttműködést francia és szingapúri kezdeményezésre 1996-ban tartották meg Bangkokban. Azóta kétévente, felváltva  rendezik meg Ázsiában és Európában, az állam és kormányfők részvételével. A köztes években külügyminiszteri szintű találkozókat is tartanak. A legutóbbit a soros magyar EU-elnökség idején, Gödöllőn rendezték meg.

Az Európai Uniót José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke, Herman von Rompuy, az Európai Tanács elnöke, valamint az Európai Külügyi Szolgálat, Magyarországot pedig Martonyi János külügyminiszter fogja képvilselni. A 9. találkozónak a laoszi Vientián városa ad otthont.

Idén először a 27 európai és 21 ázsiai ország mellett Norvégia, Svájc és Banglades is jelen lesz a találkozón. A résztvevő 48 állam a Föld népességének 60 százalékát, a világkereskedelemnek pedig szintén 60 százalékát adja.

Az interkulturális párbeszéd elmélyítése mellett olyan speciális területekre is koncentrálnak, mint a képzés, kultúra, foglalkoztatás, munkanélküliség, környezetvédelem, klímaváltozás, emigráció, információs technológia vagy a tengeri kalózkodás.

2012-ben még három fontos összejövetelre fog még sor kerülni az Európa-Ázsia Együttműködés égisze alatt. Koreában emberi jogokkal kapcsolatos, Indonéziában pedig szociális és kultúrális fórumot fognak tartani.

Magyar Zsuzsa

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »