Sandy a gazdaságra sincs jó hatással

A hurrikán miatt továbbra is zárva tartanak a tengerentúli parkettek, ezért az öreg kontinensen marad Bobby Roberts klasszikusa, a Big Sandy; illetve a kora reggel megjelent gyorsjelentések áradata. A pénzügyi szektorból jobb lett a Deutsche Bank gyorsjelentése, miközben az Erste nagyjából a vártnak megfelelő számokat tett közzé. A második legnagyobb lengyel finomító, a Lotos csinos számokat tett közzé a harmadik negyedévre vonatkozóan, ami a MOL megítélését is javíthatja.

A görögöknél tegnap laza 6%-ot esett az index, miután a 2013-as költségvetéssel és a bankok feltőkésítésével kapcsolatos aggályok merültek fel – a görög bankindex egy könnyed 20%-os pereceléssel zárta a tegnapi napot.

Idehaza a 11:30 a nap első fontos pontja, a 3 hónapos DKJ-aukció mellett Matolcsy tart beszédet, egyelőre nem ismert témában. Délután 14:00 órakor MNB-kamatdöntés (mi 25 bázispontos vágásra számítunk, ezzel 6,25% lenne az alapkamat), 15:00 órakor pedig a szokásos sajtótájékoztató követel magának figyelmet.

Az OTP kapcsán tegnap indokolatlan optimizmust észleltünk, hiszen az önkormányzati adósság állami konszolidációja csak első látásra tűnik kedvezőnek (nem kell egyenként megállapodni az önkormányzatokkal), az intézkedés szerintünk sokkal több kérdést vet fel (ld. végtörlesztési történet), mint amennyire választ ad.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »