Újabb menet a magyar-horvát küzdelemben

A tegnapi bejelentések szerint a magyar állam kiáll a MOL horvátországi tevékenységei mellett, emellett azt pedzegetik, hogy továbbra is kulcsfontosságú a menedzsmentjogok megtartása. Ezzel magyar térfélről is lendületet kapott a hetek óra tartó verbális adok-kapok, amelynek egyelőre csak politikai színezete van, a MOL-csoport üzletmenetét nem érinti.

A negyedik mobilszolgáltató története viszont kikerült a frigóból és ismét felmelegítették a káposztát, ugyanis a kormányzat nem tett le az operátor elindításának tervéről. Ez azért veszélyes az MTELEKOM számára, mert a negyedik mobilszolgáltatóval kapcsolatban komoly megtérülési kérdések merültek fel, amit csak agresszív piacszerzéssel lehetne kompenzálni. Ez kellemetlen lenne a legnagyobb hazai szolgáltató vonatkozásában, nem véletlen, hogy ismét elpáholták a kurzust. Hiába tűnik tarthatónak az 50 forintos osztalék, ha a piac a rövid távú piacvesztés miatt aggódik.

Technikailag a MOL néz ki jobban: a szűkülő háromszög alakzatban maradásra játszva 18.300-on érdemes először long irányban gondolkodni, stopot a 18.100-as támasz környékén célszerű elhelyezni.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »