Jövőre kezdheti meg munkáját a Nemzetstratégiai Intézet

Néhány munkatárssal kezdheti meg működését a Nemzetstratégiai Intézet 2013 januárjában, a különböző feladatok függvényében pedig bővülhet a létszám – mondta el az MTI-nek Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki kedden kapott felkérést Orbán Viktor miniszterelnöktől a kormány háttérintézményének számító intézet megalapítására és vezetésére.

„Az a dolgunk, hogy mélyre ássunk, mérjük fel objektívan a magyarság állapotát, felhasználva és rendszerezve az eddig felhalmozott ismereteket, hogy legyen egy olyan leltár, amelynek alapján akár tudományos alapon meg lehet tervezni a magyar jövőt” – közölte Szász Jenő.    

A Nemzetstratégiai Intézet fő kutatási területeit sorolva megemlítette az oktatásügyet, az egészségügyet, a közigazgatást és a gazdaságot, mint amelyeket a világ magyarságára figyelve, a Kárpát-medencére kiterjesztve kívánnak vizsgálni, a témakörökre vonatkozó stratégiákat és akcióterveket készíteni. „Ez útmutató és kapaszkodó tud majd lenni a döntéshozóknak az elkövetkező időszakban” – tette hozzá az erdélyi politikus.    

Szász Jenő hangsúlyozta, hogy „a nemzet egyetlen egység, nincs külön határon túli és magyarországi magyar ügy, hanem csak egy magyar ügy van”. Ezt jelzi az is, hogy a Nemzetstratégiai Intézet – megfogalmazása szerint – „két lábon” fog állni, központja Budapesten lesz, a fiókintézete pedig a Székelyföldön.    

Arra a kérdésre, hogy pártelnöki tisztségével össze tudja-e majd egyeztetni a Nemzetstratégiai Intézet vezetését, Szász Jenő azt válaszolta, hogy a két tisztség között nincs összeférhetetlenség, de új feladata egész embert kíván. Ezért Erdélyben olyan munkatársat kell majd találni az MPP-ben, aki „a párt közvetlen vezetésével fog foglalatoskodni az elkövetkező időszakban”.    

A politikus hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösség hasznára válik új feladata, amellyel az eddigi, Erdélyben folytatott munkájánál tágabb kitekintésben, a világ és a Kárpát-medence magyarságával is foglalkozik majd.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »