Januárban leárazzák az ország legnagyobb bankját is

A lengyel pénzügyminiszter ma reggeli beszámolója szerint csak pénzintézeteknek kívánnak értékesíteni a legnagyobb lengyel bankcsoport, a PKO részvényeiből. Idén júliusban 7%-os pakettet dobtak piacra, ám a lengyel állam még így is 43,6%-os tulajdonos a pénzintézetben.

A 180 napos moratórium letelte jövő év januárban várható, a hosszabb távú tervek szerint az állam 25%-ra szeretné leszorítani a részesedését, vagyis tőkepiaci hangulattól függően a szektortársak ismét csipegethetnek a „lengyel OTP” részvényeiből.

A lengyeleknek azért fontos a sztori, mivel a költségvetési lukakat idén 10 milliárd zloty (700 milliárd forint), jövőre pedig 5 milliárd zloty privatizációs bevétellel foltozzák be. A számláló idén 8 milliárd zlotynál jár.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »