Vádat emelt az ügyészség a magyar képviselő ellen

Befolyással való üzérkedés címén vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Olosz Gergely, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője ellen.

Olosz az energiaárakat szabályozó hatóság elnöke volt 2007-2008-ban. Az ügyészek szerint 2010-ben négy vállalkozó lefizette Olosz Gergelyt azért, hogy cégeik kedvező kereskedelmi szerződésekhez jussanak a segítségével. Az ügyészek szerint Olosz különböző formában összesen 516 ezer eurót kenőpénzt kért magának és egy másik személynek.

A képviselő korábban alaptalannak nevezte az ügyészség vádjait.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »