Magyar ünnep Aradon

Kedden rajtolt és október 6-áig, az aradi vértanúk emléknapjáig tart a gazdag programot kínáló, hatodik alkalommal megszervezett Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat.

A 12 napos rendezvény a most ötéves Aradi Kamaraszínház évadnyitó előadásával, Örkény István Tóték című darabjának bemutatójával kezdődött tegnap a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. Pénteken a Csiky Gergely Főgimnáziumban Szent-Györgyi Albert munkásságáról tart előadást Penke Botond egyetemi tanár. Szombaton ifjúsági napot rendeznek az aradi sportcsarnokban.

Vasárnap az Aradi Magyar Napok nyitó istentiszteletét tartják meg az evangélikus templomban, este pedig a Piramis együttes ad koncertet a sportcsarnokban. A jövő kedden pedagógusnappal folytatódik a program. Ennek keretében adják át a Márki Sándor-díjakat és a Márki Sándor-életműdíjakat a Csiky Gergely Főgimnáziumban.  Október 4-én, az Arad és környéke történelmi eseményeivel is foglalkozó történésztalálkozó után Irházi János Jó bolondok ügyvédje című könyvét mutatják be a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

Másnap, pénteken a Nyugati Jelen című aradi központú regionális napilap 2013-as évkönyvének bemutatóját tartják a Jelen Házban. Este ünnepi műsorra várják a közönséget a Kultúrpalotában. Az Aradi Magyar Napok zárónapján, október 6-án a 13 aradi vértanúra emlékeznek. A belvárosi római katolikus templomban a szentmise után a Vesztőhelyen, majd egykor az aradi Szabadság-szobornál tartanak koszorúzást.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »