Nem lesznek hosszú hétvégék Szlovákiában

Nem fogadta el a parlament az Egyszerű Emberek azon tervezetét, melyek értelmében a hétvégékhez közeli péntekhez csapódtak volna a hétfőtől csütörtökig esedékes, nem egyházi ünnepek.

A meghosszabbított hétvégékkel kapcsolatban Robert Fico is állást foglalt a múltban, kijelentette, hogy nem ellenzi az ötletet. A kormánypárti képviselők ennek ellenére nem támogatták Igor Matovič pártjának kezdeményezését. Csak az SaS képviselője, valamint Daniel Krajcer és Jana Žitňanská független képviselők álltak a kezdeményezés mögé.

Az Egyszerű Emberek vezetője, Igor Matovič csalódottságát fejezte ki a kudarc kapcsán. Elmondása szerint a javaslat senkit nem károsított volna meg, egyben a munkavállalóknak és munkaadóknak is kedvezett volna. A javaslat május elsejét és nyolcadikát, augusztus 29.-ét, szeptember elsejét és november 17.-ét érintette volna az ünnepnpok közül.

Míg az Egyszerű Emberek szerint a Smer politikai alkuk miatt változtatta meg véleményét, Dušan Jarjabek (Smer) szerint a javaslat átgondolatlansága áll a kormánypárt döntése mögött. „Ebben a pillanatban ez olyan, mint egy vaktában leadott lövés. A döntésnek biztosan vannak gazdasági hatásai is, ezért nem képviselői törvényjavaslat, hanem kormányjavaslat formájában kell róla határozni” – fejtette ki Jarjabek, aki szerint elképzelhető, hogy a Smer a későbbiekben még felveti a kezdeményezést.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »