Malina Hedvignek nem kell pszichiátriára mennie

A Nyitrai Megyei Bíróság elutasította az államügyészség azon kérését, miszerint Malina Hedvig elmeállapotát egy pszichiátriai intézetben kellett volna megfigyelni. A döntés végleges.

Roman Kvasnica, a lány védőügyvédje a hírre úgy reagált, meg kell ismerkednie a bírósági döntés indoklásával. Jana Dubovcová ombudsman kijelentette, hogy az ügyészségnek egyáltalán nem lett volna szabad beadnia hasonló kérvényt, s nem is volt kérdés, mi lesz annak a sorsa. Korábban már járási szinten is hasonló döntés született.

Az ügyészség arra hivatkozva akarta megvizsgálni Malina elmeállapotát, hogy két pszichiáter a kivizsgálása kapcsán megemlítette, a lány a támadás után poszttraumatikus stresszben szenvedett. A hatóságok kíváncsiak lettek volna arra, hogy a lány vallomására ez a tény lehetett-e hatással.

A pszichiáterek vallomására reagálva egyébként a hatóságok hat év után először próbáltak szorgalmazni bármiféle lépést. A rendőrségi vizsgálaton Hedvig megjelent, de nem volt hajlandó vallomást tenni, így büntetéssel sem lehetett sújtani. Azt továbbra sem tudni, hogy mi lesz a lány ellen kilátásba helyezett, hamis tanúzást érintő vádemelés sorsa, mellyel a hatóságok már évek óta késlekednek.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »