Szlovákia nem ismeri el Koszovót

Szlovákia azon országok közé tartozik, melyek eddig nem ismerték el a független Koszovót, s továbbra is ezt az álláspontot fogja képviselni – jelentette ki Ivan Gašparovič államfő hétfői svájci látogatásán.

„Továbbra is azon az állásponton maradunk, melyet eddig is képviseltünk” – mondta a szlovák köztársasági elnök. Hozzátette: Koszovó jövője a megegyezésekben rejlik. „Ha ezek a megegyezések Koszovó elismeréséhez vezetnek, Szlovákia nem lesz olyan helyzetben, hogy ezt az álláspontot vétózza” – tette hozzá az államfő.

Koszovóban és Szerbiában fejlődik a helyzet, Szerbiának új kormánya van, és feltételezhető, hogy új döntések is születnek majd. „Szlovákia támogatja Koszovót, hogy állandó legyen a szociális növekedés és a gazdasági fejlődés” – mondta Gašparovič, aki szerint ezen a téren Szlovákiának nincs negatív álláspontja.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki elszakadását Szerbiától, s független államként azóta több mint 90 ország ismerte el. Az EU-ból öt tagország, Szlovákia, Ciprus, Görögország, Románia és Spanyolország nem tette ezt meg.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »