Ma dönt a bíróság a negyedik mobilszolgáltató ügyében

A nyári kihagyást követően ma ismét ítéletet hoznak a negyedik magyar mobilszolgáltató ügyében. A frekvenciaengedélyek még nem emelkedtek jogerőre, ugyanakkor a koncessziós szerződés szerint az új vállalatnak év végéig kell lefednie Budapestet, ami csak nagyon szoros határidők mellett valósulhat meg. 2014 végéig pedig minden nagyon vidéki településen szolgáltatniuk kell.

A Magyar Telekom számára egyelőre kedvező momentum az új szolgáltató csúszása, ám a bizonytalanság nyomot hagy a részvény megítélésén. Az elmúlt napokban csökkentek a hazai állampapír-piaci hozamok, a Telekom részvény megítélését azonban ezek már csak mérsékelten javították. Véleményünk szerint azonban továbbra is vonzó a papír, főként, mivel a múlt heti Pro-M tranzakciót követően enyhülhetnek az osztalékfizetést érintő aggodalmak (mi továbbra is 50 forintot várunk).

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »