Szlovákia: Mától látszólag vége a mentelmi jognak

Szeptember 1-jétől már csak a parlament területén tett kijelentésekre és a szavazásokra fog vonatkozni a mentelmi jog, ezekre a képviselői mandátum lejárta után is.

A képviselő vizsgálati fogságba helyezéséhez továbbra is szükség lesz a parlament beleegyezésére. A bűncselekmény elkövetése közben tetten ért képviselő őrizetbe vételéhez a mentelmi bizottság beleegyezése fog kelleni. Ha tetten érnek egy képviselőt, akkor a rendőrségnek értesítenie kell a parlamentet, és a mentelmi bizottság elnökét.

„Nem fog hiányozni. Nekem megvan az az előnyöm is, hogy sofőröm van, így nem fenyeget az sem, hogy közlekedési szabálysértés követek el, noha az ezekre vonatkozó mentelmi jogot már korábban eltörölték” – mondta Pavol Paška (Smer) házelnök.

Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »