Komoly kártérítést kell fizetnie a Samsungnak

A Samsung pénteken pert vesztett az Apple-lel szemben 6 szabadalom megsértése miatt Amerikában. A kártérítés összege 1,05 milliárd dollár, ami jóval kevesebb, mint az Apple által várt 2,5 milliárd dollár. A bejelentésre 7,5%-os mínuszban tartózkodik a Samsung árfolyama a szöuli piacon.  

Az Apple-nek nem jön rosszul ez az összeg, hiszen a kínai piacon a negyedik helyre esett vissza, ráadásul megfeleződött a piaci részesedése negyedév/negyedév alapon az IDC adatai alapján. A piacvezető cég 19%-kal ki más, mint a Samsung lett. A második helyen a Lenovo végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a ZTE állhatott fel. Az Apple lemaradásának oka egyrészt az lehet, hogy a fogyasztók kivárnak az új iPhone megjelenése előtt, másrészt a helyi gyártók egyre inkább előretörnek az erős versenyben. 

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »