Csángó gyerekek balatoni nyaraltatására gyűjtöttek

Több százan vettek részt a Pintér Aukciósház második alkalommal megrendezett, Balaton, nyár, szerelem című nyári árverésén és az utána rendezett koktélpartin a balatonfüredi Vaszary Villában, ahol csángó gyerekek balatoni nyaraltatására gyűjtöttek – közölte az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján a balatonfüredi önkormányzat.

Mint írták: a parti bevételét Balatonfüred és Kecskemét városa kiegészítette, így húsz csángó gyerek üdülhet még az idén egy hétig a Balatonnál. Közleményük szerint jótékonysági aukciójukra jövőre szeretnének még nagyobb hangsúlyt fektetni, és Kecskemét is már most jelezte, hogy 2013-ban jelentős összeggel támogatja majd a gyerekek üdültetését.

Az aukción 330 műtárgy, köztük festmények, szobrok, ezüsttárgyak, ékszerek, Zsolnay-porcelánok szerepeltek.

A kikiáltási tárgyak között volt például festmény Mednyánszky Lászlótól, Csók Istvántól, Tóth Menyhérttől, és Bernáth Aurél egyik jelentős képe is szerepelt az árverésen. A műtárgyak kikiáltási ára összesen mintegy 100 millió forint volt. A legdrágábbak 5-7 millióról indultak, de voltak pár ezer forintos tételek is.

Az aukción a tavalyihoz képest húsz százalékkal több volt a leütött tételek száma. A kínált műtárgyak 38 százaléka kelt el, ami – mint írták – jóval magasabb arány a szokásosnál. A legdrágább tétel Egry József 1938-ban festett, Badacsonyt ábrázoló képe volt, ez több licit után 6 millió forinttért kelt el – olvasható a közleményben.

MTI

Friss hírek