Belföldön is bevethetővé váltak Németország katonai eszközei

A német Szövetségi Alkotmánybíróság alapítása óta ez az ötödik eset, hogy plenáris ülésen hozott döntést.

A német Szövetségi Alkotmánybíróság plenáris ülésen, mind a tizenhat bírájának egyetértésével hozta meg döntését: a német hadsereg, a Bundeswehr katonai eszközeit belföldön is bevetheti a jövőben – természetesen szigorú feltételek mellett.

Bevetésre akkor kerülhet sor, ha a német állam vagy egy tartomány fennállását veszély fenyegeti, ez azonban csak a legvégső eszközként szolgálhat – írja a Süddeutsche Zeitung. A bíróság kivételeket is megszabott: nem lehet lelőni terroristák által eltérített repülőgépet, melynek fedélzetén civil utasok tartózkodnak, valamint nem lehetséges a bevetés tüntetés esetén sem.

Az alkotmánybíróság ezzel eltért 2006-ban hozott ítéletétől, amikor a légbiztonsági törvényt alkotmányellenesnek nyilvánította és kijelentette, hogy „különleges katonai fegyvereket” kizárt belföldön bevetni. A bíróság alapítása óta az ötödik plenáris ülésen hozott döntését fogadta el.

A kormánypárt üdvözölte a döntést, a CDU/CSU-frakció védelempolitikai szóvivője szerint az ítélet a rendőrség és a hadsereg közti, biztonságpolitikailag fontos választóvonalat erősítette meg. A német szociáldemokrata ellenzéki párt, az SPD ugyanakkor nem tartja kielégítőnek a döntést, mivel szerintük nem tartalmaz elég konkrétumot.

Szikra Mária

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »