Ki a legény az árfolyamgáton?

Kovács Levente, a magyar bankszövetség főtitkára a Világgazdaságnak adott interjújában kifejtette, hogy a tranzakciós adó már a harmadik nagy teher a pénzintézetekre, a banki különadó óta, mely amúgy is a többszöröse az Európában jellemző szintnek. A főtitkár szerint a gazdaság alaptörvénye, hogy végül minden adót a fogyasztók fizetnek meg, a tranzakciós illetéket a bankok saját hatáskörükben döntik el, hogy hogyan osztják meg ügyfeleikkel. Kovács elmondta, hogy kezd felpörögni az árfolyamgát rendszer, ami nem meglepő, hiszen kedvező kondíciókat kínál a hiteleseknek.

Az interjú egyedüli új információja, hogy egyre népszerűbb az árfolyamgát a gyenge kezdet után. Bár e rendszer is veszteséget okoz a bankoknak, az több évre elnyújtott módon jelentkezik és sokkal kedvezőbb, mint korábban végtörlesztés.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »