Nehézségekkel teli a német energiafordulat

Az egységes koncepció hiánya és a fokozatosan növekvő költségek jellemzik a német energiafordulatot. Peter Altmaier, környezetvédelmi miniszter kiáll a célok mellett, megvalósíthatóságukat azonban maga is kétségbe vonja.

Jelentős kihívás előtt áll a német energiapolitika:  a tervek szerint 2022-ig valamennyi atomerőművet be fognak zárni, és az ország energiafelhasználását nagyrészt megújuló energiaforrásokból kell majd fedezni. Csökkenő energiaszükséglet, és ezzel összefüggésben javuló energiahatékonyság adódik még a nagyívű célokhoz. Németország ezzel a globális felmelegedés elleni harc éllovasa lett.

A megvalósítást viszont egyelőre kétségek uralják, nincs átfogó koncepció, és az új áramforrások finanszírozása hatalmas összegeket emészt fel. A program társadalmi elfogadottsága pedig félő, hogy az energiaárak növekedésével arányosan fog csökkenni.

A 21. század következő szociális problémája

2011 tavaszán, a fukusimai atomkatasztrófát követően döntött a szövetségi kormány az energiafordulat mellett, de már az első évben kétségek merültek fel a megvalósítást illetően. Maga Peter Altmaier (CDU), az ezév májusában kinevezett környezetvédelmi miniszter is szkeptikus. „Hatalmas erőfeszítésekre lesz szükség”, hogy az energiaszükséglet tíz százalékkal csökkenjen 2020-ig – nyilatkozta. Philipp Rösler (FDP) gazdasági miniszter szintén átgondolná a célokat, ha az negatívan hatna a foglalkoztatottságra és az ország versenyképességére. Az energia megfizethetősége kell legyen a legfontosabb prioritás, vallják mindketten.

A költségek drámaian növekedhetnek, elsősorban az új berendezések kiépítésének köszönhetően, melynek terheit a fogyasztók és a vállalkozások fizetik meg. Optimista számítások szerint a következő tíz évben a szükséges infrastruktúra kiépítésére szánt összeg elérheti a 154 milliárd eurót, mely 2030-ig 335 milliárd euróra növekedhet. Kulcskérdés a finanszírozás, mely most főként az adóbevételeken keresztül történik. Az energiaárak növekedése jelenleg a háztartásokat érinti különösen érzékenyen. Egy háromfős család csak a következő 12 hónapban várhatóan 105-175 euró többletköltséggel számolhat. „Nem engedhetjük meg, hogy az energia luxuscikké váljon”- nyilatkozta Altmaier, aki éppen ezért közös megoldást szorgalmaz a szociális partnerekkel egyeztetve. A német lakosság háromnegyede támogatja az energiafordulatot, 91 százalékuk pedig számol az energiaárak növekedésével. Idővel azonban elapadhat a program magas támogatottsága. Egy új támogatási rendszer megalkotása lenne célszerű, ennek viszont feltétele a hatályban lévő energiatörvény módosítása.

Megfontoltan előre

Hosszútávú stratégia szükséges, mind regionális, mind pedig országos szinten hangsúlyozzák ellenzéki és kormányoldalról egyaránt. Egy egységes koncepció megalkotásával nemcsak hogy elkerülhető lenne a káosz, de kiküszöbölhetővé válnának a felesleges költségek is.

2011 végén a megújuló energiaforrások fedezték az ország áramszükségletének 20 százalékát. Legújabb statisztikák szerint 2012 első felében ez az arány már a 25 százalékot közelíti. Ezzel szemben az atomenergia mindössze 17,4 százalékot ér el, a korábbi 22,4 százalékhoz képest.

Angela Merkel kancellár a legnagyobb feladatnak most a nagy teljesítményű villamosenergia-hálózat kiépítését tartja, ami az Észak-Németországban megtermelt villamos energiát szállítaná el a déli iparvidékekre. Ezáltal megoldható lenne az országrész áramellátása, hiszen a délnyugati területeken zárták be atomerőművek túlnyomó többségét.

Összefogás kell

Egyetértés mutatkozik abban, hogy erős társadalmi összefogás nélkül nem valósulhat meg az energiafordulat. Ehhez pedig elengedhetetlen a politikusok és a szakértők megegyezése az irányvonalakat tekintve, és egy egységes koncepció megalkotása. A jelek szerint erre kevés az esély a közeljövőben. Valószínű, hogy a közelgő országos választások sem tartogatnak semmi jót a zöld fordulat és a koalíció számára, ugyanis az energiaellátással kapcsolatos vita most inkább az ellenzék kezében bizonyulhat hatásos fegyvernek.

Kuzma Csilla

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »