Holnap jelent a Mol: csökkenhet az eredmény

A MOL kamatok, adó és amortizáció előtti profitja (EBITDA) 27%-kal 114 milliárd forintra csökkenhetett az előző negyedévben, a szíriai termelés kiesése miatt. Az alacsonyabb olajár pedig a kutatás-kitermelés üzletág számait helyezhette nyomás alá. A nettó eredmény a konszenzus szerint 23 milliárd forintra feleződhetett a második negyedévben a devizahitelek átértékelése és egyéb egyszeri tételek nyomán.

A kutatás-kitermelés üzletágat ráadásul egy 15 milliárd forintos, az INA szíriai helyzetéből adódó egyszeri céltartalék-képzés is sújtja, mely ráadásul nincs is benne az elemzői várakozásokban.

A kedvezően alakuló finomítói árrés és a szűkebb Brent és Urál olajár-különbözet ellenére készletátértékelés ronthatta a MOL finomítói üzletágának eredményét. A petrolkémiai divízió az erős dollár és a szűkülő árrés miatt szenvedhetett a negyedévben, míg a gáztranszmisszió üzletág szezonális okokból gyengélkedhetett.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »