Augusztus végén pártot alapít az ex-kormányfő

A hónap végéig be kell fejezni az új jobbközép platform előkészítési munkálatait – jelentette be Traian Ungureanu, korábbi román miniszterelnök.

Ungureanu informális tárgyalásokat folyatott Vasile Blagával, a PDL (Demokrata-Liberális Párt) elnökével, Aurelian Pavelescuval, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt elnökével, valamint Mihail Neamţuval, az Új Köztársaság Párt elnökével.

Az eddigi elképzelések szerint választási együttműködésről és a polgári jobbközép-kezdeményezés létrejöttéről döntenek augusztus végén.

Mihai Răzvan Ungureanu abban bízik, szeptemberre már saját kormányprogramja lesz az új platformnak, amely „minden taktikai eszközt” kész bevetni az őszi parlamenti választásokra.

Az új mozgalom tagjai augusztus 20-án találkoznak, ekkor teszik közzé kiáltványukat, és döntenek a képviselői listák összeállításának hogyanjáról is.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »